Alicia magabiztosan lépett ki a hintóból, amely új otthonába vitte. Csodálattal nézett fel a kastély ódon falaira, melyek szinte alázatot követeltek maguknak. Nem sok ideje maradt a nézelődésre, mert egy kedvesen mosolygó, fiatal hölgy közeledett felé. - Isten hozta nálunk, kedvesem-üdvözölte szívélyesen. - Gondolom már kitalálta, én vagyok Sylvia Thornton. - Jó napot, asszonyom-viszonozta a köszöntést udvariasan. - Kellemesen utazott? - Igen-felelte szűkszavúan a lány. - Jöjjön csak, bemutatom a családomnak-invitálta beljebb a háziasszony. Amint beléptek a hatalmas előcsarnokba, egy hat év körüli kislány szaladt eléjük. - Gyere Amy, üdvözöld szépen az új nevelőnődet! - Jó napot miss!-pukedlizett illedelmesen a kislány. - A nevem Alicia-hajolt le hozzá-örülök, hogy megismertelek, később még találkozunk-ígérte, mielőtt folytatták volna útjukat. - Menjünk, Darcy már biztosan türelmetlenül vár minket!-mondta Sylvia és elindult előre, a lány pedig követte. Mikor egy nagy, kettős ajtóhoz értek, megállt és bekopogott, majd beléptek. - Darcy, bemutatom neked Aliciát, már meséltem neked róla, ő lesz Amy nevelőnője-magyarázta testvérének. A férfi hosszan méregette tekintetével, majd felállt az íróasztala mögül és előre lépett. Alicia amint végig pillantott rajta, szinte még a lélegzete is elállt, ahogy a férfi fölé magasodott. Életében nem találkozott még ilyen hatalmas férfival, bár egyébként sem iagazán találkozott a másik nem képviselőivel. - Nem túl fiatal ön kisasszony egy ilyen munka betöltéséhez?-méregette Darcy. - Húsz éves múltam-emelte fel a fejét és kihúzta magát, hogy a másik szemébe nézhessen. Mikor tekintetük találkozott, a lány hátán bizsergés futott végig, de állta a szúrós tekintetet. - Ha óhajtja megnézni az ajánló leveleimet uram, semmi akadálya-mondta, elővett a táskájából egy köteg iratot és átadta a férfinak, mire az gondosan áttanulmányozta. - Meglehetősen jó iskolákban végezte a tanulmányait-jegyezte meg, mikor újra felnézett. - Úgy van uram, ezenkívül kíválóan beszélek franciául és jól zongorázom-tette hozzá. - Ez igazán figyelemre méltó. - Most már elégedett vagy?-csípkelődött vele testvére, aki eddig a háttérből figyelte őket. - Több mint elégedett-válaszolta a férfi és újra végig nézett a lányon. Alicia egy sötétkék, egyszerű utazó ruhát viselt, hozzá illő kis kalappal. Ezeket és még három másik, hasonló egyszerűséggel elkészített ruhát a megtakarított pénzéből vásárolta, kimodottan erre a célra. Nem voltak ugyan túl elegánsak, de a számára tökéletesen megfeleltek. Még ez az egyszerűség sem volt képes elrejteni szép alakját, amit a férfi elismerő pillantással mért végig. - Ha végeztél, akkor megmutatnám Aliciának a szobáját-rázta fel fivérét a gondolataiból húga hangja. - Persze, menjetek csak-engedte útjukra őket. A lány szobája a szokással ellentétben, nem a cselédek számára kijelölt szárnyban volt, hanem az emeleten, nem messze Amy szobájától. - Látom kicsit meglepett. Nos, úgy gondoltuk, hogy jobb ha a szobája közelebb van Amyhez, így bármikor benézhet hozzá-magyarázta és benyitott az egyik ajtón, és kicsit oldalt állt, hogy a lány eltudjon menni mellette. A lány belépett a szépen berendezett szobába és meglepte annak nagysága. - Remélem tetszik önnek és jól fogja érezni magát nálunk. Ha kicsomagolt, kérem csatlakozzon hozzánk a szalonban-azzal magára is hagyta. Alicia betette azt a néhány ruhát a szekrénybe amit magával hozott és átöltözött. Gyönyörű haját szoros konytba rakta, majd vetett egy pillantást tükörképére, és elindult megkeresni a szalont. Ezalatt a rövid idő alatt megpróbált mindent alaposan szemügyre venni, főleg a falakon felfüggesztett festmények nyűgözték le nagyon. - Ön ért a festészethez?-szólalt meg hirtelen egy hang a háta mögött, mire meglepetten fordult meg, így majdhogy nem összeütközött Darcyval.. - Valamelyest-felelte. - A szalonba indultam, a húga ott vár rám-tette hozzá zavartan. - Akkor tartson velem, majd én odakísérem-ajánlotta a férfi. - Köszönöm.-Sylvia az egyik kanapén ült és hímzett. Mikor meglátta őket az ajtóban, a hímzést félre tette a mellette álló kis asztalra. - Jöjjön csak, üljön ide kedvesem-és mellette lévő helyre mutatott. - Gondolom szívesen inna egy csésze teát-és mielőtt Alicia bármit is válaszolhatott volna, csengetett. - Missy! Hozhatja a teát!-utasította a belépő szolgálót. - Igen, asszonyom. Amíg a teára vártak, a lány fegyelmezetten ült, egyenes tartással, kezeit az ölében tartva. Darcy is helyet foglalt a szemközti fotelban és figyelmesen nézte minden mozdulatát a ház új lakójának. Volt valami megfoghatatlan a lányban, ami vonzotta a tekintetét, oly annyira, hogy képtelen volt elszakítani róla azt egy pillanatra is, még akkor sem, mikor behozták a teát. - A húgom említette, hogy a nagynénjénél élt Manchesterben. - Igen uram, így van. A szüleim halála után befogadott magához. - Ez kedves volt tőle. - Igen, valóban az volt-felelte udvariasan. - Mint a levelemben is említettem, Amy nagyon eleven és egyben okos kislány. Biztos vagyok benne, hogy megtalálják majd a közös hangot-vette át a beszélgetés fonalát Sylvia. - Természetesen, ha bármire szüksége van, vagy valamilyen problémája akad csak szóljon nyugodtan-tette hozzá. - Sajnos most magukra kell, hogy hagyjam önöket hölgyeim-állt fel Darcy. - Ha úgy gondolja, hogy szeretné körül járni és megismerni a házat, nagyon szívesen állok rendelkezésére-intézte szavait a lányhoz. Amit az egy fejbólintással vett tudomásul. - Ha nem merítette ki túlságosan az utazás, javaslom sétáljunk egyet edéb előtt, olyan csodálatos az idő, persze csak ha van kedve hozzá-indítványozta Sylvia mikor kettesben maradtak. - Szívesen-mosolygott félszegen a lány, nem volt hozzászokva, hogy ilyen kedvesen kérjenek tőle bármit is. - Akkor hát induljunk-állt fel Sylvia. - Gyönyörű ez a ház-mondta Alicia mikor már a hatalmas park egyik ösvényén sétáltak, valóban elbűvölte a monumentális építmény. - Örülök, hogy tetszik-mosolygott a ház úrnője-már negyedik generáció óta a családunké és remélhetőleg még sokáig az is marad. Még a dédapám építette, a dédanyámnak, nászajándékba. - Nagyon szerethette-jegyezte meg a lány. - Valóban így volt. Nem ismerek még egy olyan embert, aki annyira rajongott volna a feleségéért, mint ő. Sokáig éltek itt együtt, boldogan. Számomra ez mindig is különleges helynek fog számítani. Időközben Amy is előkerült, egy kiskutyával a kezében. - Miss Alicia, nézze milyen aranyos!-lelkendezett a kislány, szabad kezével simogatva a kis állatot. - Még életemben nem láttam ennél szebb kiskutyát-guggolt le mellé Alicia. - Mi a neve?-kérdezte. - Még nincs neve. Anya szerinted milyen nevet adjunk neki?-nézett kérdőn Sylviára. - Nem is tudom, talán azt kellene előbb megtudnunk, hogy fiú vagy lány. - Természetesen lány-vágta rá széles mosollyal Amy, mire a két felnőtt jó ízűen nevetni kezdett. - Nos Alicia, ön milyen nevet adna neki? - Nem is tudom-néhány pillanatig gondolkodott, vajon mi illene egy helyes kis teremtéshez. - Macy?-nézett a várakozókra. - Macy-ízlelgette a szót a kislány, majd beleegyezően bólintott. - A Macy tökéletes. - Most jobb ha visszaviszed a mamájához-mondta az anyja, mire Amy engedelmesen elsietett. - Nagyon szép kislány. - Nem csoda, hiszen a legtöbb vonást az apjától örökölte-nézett utána lágyan Sylvia. - Nehéz lehet egyedül. - Igen, nagyon hiányzik a férjem, de legalább itt van Darcy, ráadásul úgy szereti mintha a sajátja lenne. - Bocsásson meg, nem akartam elszomorítani-sütötte le a szemét Alicia. - Semmi baj, kedvesem-tette kezét a lányéra-szívesen beszélek Johnról, remek ember volt, de sajnos a halál idő előtt elragadta tőlünk. A bátyám nagyon sokat segített abban az időben és persze a mai napig is. - Szerencsés, hogy ilyen testvére van. - Én is így gondolom. Ha jól emlékszem a levelében azt írta, hogy a nagynénjén kívül nincs más rokona. - Igen-bólintott a lány. - A mi családunk elég népes, de ezt majd tapasztalni is fogja. Idővel megismer mindenkit, tudja nálunk elég sűrűn fordulnak meg vendégek. Lassan visszaértek a házhoz, ahol a kislány már várta őket a házvezetőnővel. - Asszonyom az ebéd tálalva van-közölte. - Köszönöm, Roberta. Mostál ebéd előtt kezet Amy? - Igen, anya. - Akkor menjünk, üljünk asztalhoz. Alicia számára természetes volt, hogy alkalmazottként a konyhában fog étkezni a többiekkel, ezért nagyon meglepődött, amikor Sylvia közölte vele, hogy számára is az ebédlőben terítettek. - Ha lehetne akkor inkább a konyhában költeném el az ebédemet, asszonyom-kérte feszélyezetten. - Ha valóban ezt akarja-tárta szét tanácstalanul a kezét az asszony. - Köszönöm. A szakácsnő nagyon barátságosan fogadta, bár őt is meglepte Alicia kérése és ezt szóvá is tette. - Nem értem miért utasította vissza, hogy a nagy ebédlőben egyen-rázta a fejét rosszallóan. - Talán mert nem tartozom közéjük-válaszolta egyszerűen a lány. - Attól tartok az úr nem fog örülni ennek, hiszen ő maga rendelte úgy, hogy önnek is ott terítsenek. - De miért? - Azt csak ő tudná megmondani-vonta meg a vállát az asszony. - Na de egyen ügyesen, mert ha sokáig fecserészünk minden elhűl. Darcy mikor megjelent az ebédlőben, csodálkozva látta, hogy Alicia helye üres, ezért kérdő pillantást vetett testvérére. - Kérte, hadd étkezzen a konyhában. - Persze te megengedted. - Mi mást tehettem volna? - Rendben, később beszélek vele-zárta le a témát a férfi. Amint befejezték az ebédet, dolgozószobájába hivatta Aliciát. - Nos hölgyem-kezdte-úgy vettem észre, hogy ön nem hajlandó követni az utasításaimat, ami azt jelenti, hogy nem óhajt velünk étkezni. Igaz ez? A lány csak bólintani volt képes. - Nem véletlenül kértem, hogy önnek is ott terítsenek. Azért van itt, hogy mindenben példát mutasson az unokahúgomnak, és ehhez hozzátartoznak az étkezések is. Mivel ez itt az első napja, ezért most elnézem önnek, hogy ellenszegült az utasításomnak, ám legközelebb ha valamilyen ellenvetése van, azt velem közölje. Megértett? - Igen, uram. -Már az ajtónál volt, mikor megállította Darcy hangja. - Bocsásson meg ha túl nyers voltam, de nekem leginkább Amy érdekeit kell szem előtt tartanom. - Értettem, uram-pukedlizett udvariasan és visszament a szobájába. Átkozta magát amiért ilyen felelőtlenül viselkedett, miközben nagynénje szavai visszhangoztak a fülében: "Jól becsüld meg magad, mert itt többé már nincs helyed". Ezentúl jobban oda kel majd figyelnie arra amit tesz, hiszen ha elküldik nincs hova mennie. Mivel a mai napja szabad volt, úgy döntött, hogy lemegy a vázlatfüzetével a parkba és készít néhány vázlatot. Apja halála után tulajdonképpen csak a rajzolás maradt számára. Ez mindig megnyugtja, mert összpontosítást igényel, így elterelheti a baljós gondolatokat. Mikor kezébe veszi a krétáját, mintha egy másik világba lépne, ami csak az övé. A füzetében, a rajzokon keresztül minden álma valóra válhat. Keresett egy megfelelő helyet, leült és határozott mozdulatai által kezdett megelevenedni a ház. Amy aki hamarosan csatlakozott hozzá, csodálattal figyelte minden mozdulatát. - Ez gyönyörű!-kiáltott fel, mikor a lány befejezte. - Köszönöm, szeretnéd te is megpróbálni? - Szabad?-kérdezte hitetlenkedve a kislány. - Persze-válaszolta ő, adott neki egy darab krétát és egy üres lapot. - Mi van ha nem sikrül? - Akkor sem szabad elkeseredni, legközelebb majd jobban megy, de biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes vagy. Mindig arra ügyelj, hogy az arányok megfelelőek legyenek, ez a legfontosabb-magyarázta és figyelte, ahogyan az apró kéz a vonalakat a papírra veti. Darcy az ablaknál állt és a két felszabadultan nevetgélő alakot figyelte, mikor kopogtak az ajtaján és húga lépett a szobába. - Nem zavarlak? - Nem, gyere nyugodtan. - Tulajdonképpen csak azt akarom kérdezni, hogy mi a véleményed Aliciáról. - Amy elfogadja és ez a fontos, nem? - Gondolod, hogy kedveli? - Biztos vagyok benne, de gyere győződj meg róla a saját szemeddel-mondta húgának, még mindig az ablaknál állva. Sylviát kíváncsivá tette bátyja megjegyzése, ezért odasétált mellé és elégedetten nyugtázta, hogy mégiscsak jól tette, hogy az ösztöneire hallgatott a lánnyal kapcsolatban. - Figyelemre méltó teremtés, nem gondolod?-szegezte Darcynak a kérdést. - Talán. - Remélem nem voltál vele túl szigorú, hiszen még csak ma érkezett. Képzeld magad az ő helyébe, időre van szüksége, hogy beilleszkedjen. - Ne aggódj, nem tettem kárt benne, igen visszafogott voltam. - Mit gondolsz, ne menjünk le mi is, hogy megtudjuk min mulatnak olyan jól? - Jobb ha hagyjuk őket, hadd ismerjék meg egymást, persze csak ha nem akarod minden lépésüket követni-évődött vele a bátyja. - Ne félj, attól, hogy Amy jól érzi magát vele, nem fog téged kevésbé szeretni. - Tudom és köszönöm-simogatta meg szerettel Darcy karját. Vacsoránál a férfi elégedetten látta, hogy Alicia is csatlakozik hozzájuk, bár egész étkezés alatt alig szólalt meg, csak akkor beszélt ha kérdezték. Az elkövetkező néhány nap igen gyorsan telt mindenki számára. Alicia nagyon elégedett volt a tanítványával. Amy valóban okos és tanulékony kislánynak bizonyult, mindig figyelmesen hallagatta nevelőnőjét, bármiről volt is szó, vagy éppen éhes kíváncsiságát elégítette ki azzal, hogy kérdésekkel ostromolta, amire ő készségesen válaszolt. Alicia Sylviát is minél jobban megismerte, annál inkább megkedvelte. Darcyval már más volt a helyzet. Az ő társaságában képtelen volt feloldódni, mindig feszélyezve érezte magát ha a férfi a közelében volt, bár az mindig udvariasan bánt vele. Titokban sokszor figyelte a férfit és mikor egyedül maradt a szobájában, felidézte magában a vonásait. Darcy igen megnyerő külsejű fiatalember volt. Tarkójára göndörödő sötét haja teljes ellentétben állt, világos, fürkésző tekintetével. A lány csodálta a férfit, de mindig tartózkodón viselkedett vele, kínosan ügyelt arra, hogy még véletlenül se árulja el érdeklődését a viselkedése, tisztában volt vele, hogy társadalmi helyzete ezt követeli tőle. A Thornton család valóban nagy népszerűségnek örvendett a környéken, sok látogatót fogadtak, így Alicia is több futólagos ismeretséget kötött ezáltal, bár ezek nem tettek rá olyan mély benyomást, mint az egyik idős hölggyel való találkozása. Mrs.Winter nagyon kedves, özvegy hölgy volt. Több alkalommal is hosszan elbeszélgetett vele, ami a többiekre nem volt jellemző, a szemükben ő nem volt más csupán egy nevelőnő. - Ön redkívül bájos, gyermekem, ráadásul igen szórakoztató társaság is, ami manapság igen ritka. - Szerintem túloz, asszonyom-hárította el kedvesen a dícséretet. - Ebben az esetben nem. Tudja titkon abban reménykedem, hogy ha valaha is elhagyja ezt a házat, akkor szívesen lenne egy ilyen öregasszony társasága. Természetesen nem lennék hálátlan. - Sajnos ezt nem áll módomban megígérni. - Semmi baj kedvesem, csak ígérje meg, hogy mindig ilyen mosolygós marad és néha eszébe jut egy ilyen öregcsont, amilyen én is vagyok. - Önre mindig szívesen szakítok időt-ígérte Alicia és megveregette az asszony kezét. Egy hétköznap délután Sylvia sétára invitálta a lányt, amit az szívesen elfogadott, szeretett kószálni az egyébként hatalmas parkban, ráadásul igen kellemes társaságnak tartotta a fiatalasszonyt. Rövid ideig némán lépkedtek egymás mellett, gyönyörködtek a csodálatos kilátásban, majd végül Sylvia törte meg a köztük lévő csendet. - Be kell vallanom, hogy volt némi célom ezzel a sétával kapcsolatban, tudod így nyugodtan beszélhetünk-mondta. - Valami baj van?-kérdezte a lány rémülten. - Dehogy is-felelte gyorsan, hogy eloszlassa a lány arcára kiülő riadalmat. - Csak azt szerettem volna elmondani neked, hogy néhány napon belül meglátogat az anyám. Tudod, nem is tudom hogy fejezzem ki magam, eléggé nehéz természete van és szerettem volna, ha tudsz róla. Egyébként nem rossz ember, csak egy kicsit különc, de abban biztos vagyok, hogy ő is kedvelni fog téged, akárcsak én. - Hogy érti azt, hogy különc? - Annyiszor kértelek már, hogy te is tegezz engem nyugodtan-sóhajtott fel, mikor Alicia már sokadszorra nem volthajlandó elhagyni a magázást. Valóban többször is felajánlotta, hogy tegeződjenek, de a lány mindig úgy gondolta, jobb ha megadja munkaadójának a kellő tiszteletet, ám látva annak csalódott arcát, mosolyogva ismételte meg a kérdést. -Mit értesz azon, hogy különc? - Na ez a beszéd, de a kérdésedre válaszolva, megvannak a saját hóbortjai és főleg, szereti ha ő van a középpontban, de ezt te is tapasztalni fogod majd. - Én mit tehetek? - Semmit, csak légy önmagad. Ne lepődj meg, ha faggatni kezd a családodról. Szeret mindenkiről tudni mindent, leginkább azokról, akik körül veszik, sajnos ezen neked is át kell esned. - Emiatt ne aggódj, nagyon kedves leszek hozzá. - Ebben biztos vagyok-mondta határozottan Sylvia. Délután, miközben Amy a kutyával játszadozott, Alicia egy padon ülve olvasgatott, félszemét a kislányon tartva. Hirtelen árnyék vetődött rá, mire kíváncsian pillantott fel a könyvből. Darcy takarta el előle a napot. - Megengedi?-mutatott a lány mellett lévő szabad helyre. - Persze-válaszolta alig hallhatóan a lány, a férfi pedig leült és hanyag mozdulattal a pad támlájára tette a kezét. Alicia képtelen volt kinyögni egyetlen szót is, bár nem igazán tudta, mit is mondhatna a mellette ülőnek, de a férfi sem tűnt igazán beszédesnek ezen a délutánom, így ültek egymás mellett és maguk elé bámultak. - Mi a fenét keresek itt?-dohogott magában a férfi. Mikor látta, hogy a lány kint ül, hirtelen óriási kísértést érzett arra, hogy ő is ott üljön mellette, ám most, hogy megtette, egyszerűen olyan képtelenségnek tűnt számára az egész. Volt valami ami mágnesként vonzotta a lányhoz, bár erről eleinte nem akart tudomást venni, de ez a vonzalom naparól napra nőt benne, valami ismeretlen erő hajtotta, hogy minél többet legyen a közelében. Nem értette a lány miért olyan kimért és tartózkodó vele, miközben a ház többi lakójával, beleértve a cselédeket is, mindig fesztelenül viselkedett. Szerette volna, ha néha rá is úgy mosolyog azzal a gyönyörű mosolyával, amivel Amyt jutalmazza, ilyenkor mindig szeretne a helyében lenni. - Netán neheztel rám valamiért?-tette fel a kérdést váratlanul, ami már régóta foglalkoztatta. - Miért tenném?-nézett rá csodálkozva a lány. - Nem is tudom-vonta meg a vállát a férfi-talán akaratomon kívül elkövettem ön ellen valamit. - Szó sincs semmi ilyesmiről-vette ellen a lány. - Ennek örülök, mert az az érzésem, hogy ön szándékosan kerül engem. - Sajnálom, ha így érzi. - Így érzem. - Akkor a jövőben teszek róla, hogy ne így legyen-ígérte a lány. - Elkezdhetnénk most?-nézett rá, most már pajkos szemmel a férfi, amitől szigorúnak tűnő vonásai ellágyultak és a halvány mosoly, amely a szája sarkában bújkált, kisfiússá varázsolta az egész arcát. Alicia még soha nem látta ilyennek a férfit, talán csak hasonlónak, néha mikor Amyvel játszott önfeledten, bár azt inkább az apai szeretet irányította, ez viszont valami teljesen más volt, valami, amitől a lányban ismeretlen érzés tört fel, amely semmihez sem hasonlítható. - Elárulja mit olvas?-kérdezte továbbra is azzal a szelíd mosollyal az arcán, és Aliciának még a lélegzete is elállt. Mivel megszólalni nem tudott, megmutatta neki a könyvborítóját. - Érdekes, az ember azt hinné, hogy a nők valamilyen divatlapot, vagy valami hasonlót olvasnak szívesen, erre tessék, itt van ön és megcáfolja ezt, azzal, hogy filozófikus gondolatok foglalkoztják-mondta Darcy, miután elolvasta a könyv címét. - Miért gondolják azt a férfiak, hogy a nőket nem érdekli más, csak a divat meg a pletyka?-tette fel a kérdést a lány, azután, hogy összeszedte minden erejét, ahhoz, hogy végre megtudjon szólalni, ami legnagyobb meglepetésére nem is ment olyan nehezen. - Nem így van? Azok a hölgyek akiket én ismerek, leginkább ebben a témában jártasok. - Ezek szerint én kivétel vagyok. Tudja szívesen gyarapítom a tudásom, érdekel a világ és ami benne történik. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem csodálom meg a szép ruhákat és más hasonló dolgokat, de megelégszem ennyivel is-válaszolta őszintén Alicia. - Ez igen egyszerűen hangzik. - Meglehet, hogy az ön szemében ez furcsa, de számomra így természetes. Sylvia mesélte, hogy idelátogat az édesanyja-terelte másra a szót a lány, mert kezdett számára kínossá válni ez a beszélgetés. - Igen, az anyám-mondta a férfi vontatottan-meglehetősen figyelemre méltó jelenség. - A húga is valami ilyesmire utalt, csak épp más szavakkal-értett egyet Alicia, mire Darcy jó ízűen felnevetett. -Talán valami mulatságosat mondtam?-nézett rá kissé sértődötten a lány. - Bocsásson meg nekem, szó sincs ilyesmiről, csak Sylvia mindig olyan pártfogón beszél szeretett anyánkról, mintha ezzel megváltoztathatná bárkinek is a véleményét róla. - Ezzel azt akarja mondani, hogy a húga hazudott nekem?-hökkent meg Alicia, mert már végképp nem tudta mit gondoljon. - Nem, dehogy-nyugtatta meg gyorsan a férfi-talán rosszul fejeztem ki magam. Anyánk túlzott szeretét és jóakartát úgy fejezi ki, hogy szeretné mindkettőnk életét irányítani, természetesen mindezt azt ő elképzelése szerint. - És ez nem tetszik önnek?-kérdezte most már kíváncsian a lány, mert szeretette volna minél jobban megismerni a mellette ülőt. - Így is mondhatjuk. Elégedett vagyok a mostani életemmel, nem vágyom sem többre, sem kevesebbre. - Miből gondolja, hogy amit anyja az akar, az nem válna az ön javára? - Ebben tökéletesen biztos vagyok. Mindenáron megakar nősíteni, ez még talán nem is lenne annyira szörnyű, ha nem ő maga szeretne nekem feleséget találni. Akiket eddig kiszemelt a számomra, mind unalmas, sótlan, gazdag, elkényezetett fiatal lány volt. - Mindig azt hittem, hogy a férfiak ilyen feleséget akarnak maguknak. - Hát én nem. Szeretném én kiválasztani azt a nőt, akivel leakarom élni az életem. - Ön szerint milyennek kell lennie ennek a hölgynek? - Legyen okos, talpraesett, szellemes, kellemes társaság egy hosszú, fárasztó nap után. - Ha nem veszi tolakodásnak, megkérdezhetem, találkozott már ilyennel hölggyel? - Még nem, ezért is nem házasodtam meg. -Nos, ha figyelembe veszem az ön társadalomban betöltött helyét, a korát, és ráadásul még jóképű is, azt hiszem már nem kell sokáig várakoznia-csúszott ki hirtelen a száján. - Szóval ön szerint jóképű vagyok?-nézett rá nevető szemmel Darcy. - Igen, vagyis azt hiszem-hebegte zavartan Alicia, legszívesebben a földalá süllyedt volna, amiért ilyen neveletlenül viselkedett. - Most ha megbocsát, mennem kell-állt fel hirtelen és úgy elrohant, mint akit üldöznek. Darcy mosolyogva nézett utána, még azután is, hogy alakja már rég eltűnt a szeme elől.-Igazán érdekes lány-gondolta magában és újra lepergette maga előtt az előző perceket. - Mit mondtál Aliciának?-vonta kérdőre húga néhány perccel később, mikor elfoglalta a padon a lány helyét. - Úgy rohant el mellettem, mint egy eszelős és mikor megkérdeztem mi történt, csak habogott összevissza. - Miből gondolod, hogy mondtam neki bármit is?-kérdezett vissza válasz helyett a férfi. - Ne gúnyolódj velem, láttam, hogy beszélgettetek, csak mondtál neki valamit amitől így kiborult. - Hidd el nekem, hogy úriember módjára viselkedetm vele és meglehetősen érdekes beszélgetésben volt részem. - Lehet, hogy ő nem így vélte. Kérlek, ne tégy semmi olyat amivel megbántanád. - Emiatt nem kell aggódnod-ígérte meg neki a bátyja. Alicia a nap hátra lévő részében messzire elkerülte a férfit, de a gondalataiból képtelen volt kiűzni őt. Állandóan maga előtt látta az arcát, de már nem úgy élt az emlékezetében, mint a mogorva háziúr, hanem mint egy kedves fiatalember. Tudta, hogy számára még az ilyen gondolatok is tilosak, de nem tudott féket szabni nekik, hiába hesegette el őket, azok mindig visszatértek. Legközelebb vacsoránál talákoztak újra. Darcy ugyanolyan fesztelenül viselkedett, mint azelőtt, viszont a lány rá sem mert pillantani. A számára nem túl kellemes étkezés végeztével azt hitte, végre megfutamodhat a szobájába, de nem így történt. - Ha jól emlékszem azt mondta, hogy egész jól zongorázik, de mióta itt tartózkodik még nem hallottuk játszani. Megtenné ezt most a kedvünkért?-intézte hozzá szavait a férfi. - Valóban Alicia, szeretnénk hallani, hogyan játszol-kérte most már Sylvia is. A lánynak a legkevésbé sem volt kedve hozzá, de nem volt mit tennie, bólintott és miután átmentek a szalonba, ő a zongorához ült. - Mit szeretnének hallani?-kérdezte hallgatóságától. -Bármit, amit szívesen játszik-hagyta rá a választást a férfi. A lány egy percig sem gondolkodott, ujjait a billentyűkre helyezte és néhány pillanat múlva csodálatos dallam töltötte be az egész házat. Darcy egyre nagyobb csodálattal figyelte a lányt, miközben azon tűnődött, vajon hol tanult meg ilyen kíválóan zongorázni, hiszen amit eddig hallott, az arra utal, hogy igen jó tanára lehetett, ami persze arra enged következteni, hogy magánórákat vett. Gondolataiból húga elragadtatott kiáltása hozta vissza a valóságba. - Alicia, hiszen ez gyönyörű volt! Te is egyet értesz velem, ugye Darcy? - Igazad van. Ön Alicia nemcsak, hogy jól játszik, hanem egyszerűen kíválóan. Árulja el nekem, hogy hol tanult meg ilyen jól bánni a billentyűkkel?-kérdezte a férfi, mert szerette volna kielégíteni a kíváncsiságát. - Apám rajongott a zenéért, ezért szerette volna, ha én is megtanulok a zongorán játszani. Tulajdonképpen az ő kedvéért vettem külön órákat, persze el kell ismernem, hogy ezeket én is nagyon élveztem-tette hozzá lesütött szemmel. - Azt kell mondanom, hogy a tanára remek munkát végzett-ismerte el a férfi. - Köszönöm, uram. - Játszanál nekünk még valamit, olyan szívesen hallanék mást is-kérte Sylvia, mire a lány ujjabb darabba kezdett. Darcy nem szólt többet egy szót sem, csak a billentyűkön mozgó, finom ujjakat nézte és azt, ahogyan a lány át is érzi azt, amit játszik. Gondoltai újra elkalandoztak, ám most egy kislányt látott maga előtt, aki szónélkül követi tanára bölcs utasításait. Észre sem vette, hogy a maga előtt látott kép mosolyra késztette, csupán Alicia látta ezt a váratlan reakciót és ösztönösen viszonozta a gesztust. Sylvia és Amy annyira a zenére figyelt, hogy semmit nem vettek észre az előttük lejátszódó közjátékból. Mikor később befejezte a darabot, fáradtságra hivatkozva visszavonult a szobájába, hogy rendezhesse a gondolatait. Kétség sem férhetett hozzá, hogy tetszik neki az ifjú Darcy, mint a mágnes a vasat, úgy vonzotta valami őt a férfihoz. Kétségbeesetten járt fel-alá a szobájában, azon töprengve, hogyan is szabadulhatna az őt gyötrő érzelmektől, de még a hajnalba nyúló álmatlanság sem hozott számára megnyugvást. Álma viharos, feldúlt volt, akárcsak a lelke. Egy fekete köpenyes férfi üldözte és hiába menekült előle, az gyorsabb volt, utolérte és a karjába zárta, majd, hogy megnyugtassa őt, kedves szavakat súgott a fülébe. Mikor úrrá lett első rémületén, csak akkor nézte meg magának, ki is valójában üldözője, de meglepettség helyett óriási boldogság áradt szét benne, amint felismerte Darcyt. Ezzel a lehetetlen képpel ébredt álmából. Kint még csak nem rég kelt fel a nap. Úgy vélte reggeli előtt egy kis séta jót fog tenni neki, legalább kicsit kiszellőzik a feje a buta gondolatoktól. Éppen annyira távolodott el a háztól, hogy az már nem látszott mögötte, mikor egy lovast pillantot meg, amint felé közeledik. Már nem volt lehetősége arra, hogy észrevétlenül visszaforduljon, így tovább folytatta útját. Hamarosan ott állt Darcyval, szemtől szembe. - Igen korán kelt ma reggelt-szólította meg a férfi, lenézve rá a lóhátáról. - Akárcsak ön, uram-mondta a lány hátrálva, mert a ló türlemetlenül, egyhelyben toporogva nyújtogatta a nyakát felé. - Csak nem fél tőle?-kérdezte a férfi meglepetten. - De igen-felelte a lány őszintén. - Semmi oka rá-nyugtatta Darcy és már le is szállt a nyeregből, teljes életnagyságban ott állt a lány előtt. A kantárt szorosan a kezében tartva még közelebb húzta a ló fejét magához. - Nyugalom-veregette meg az állat nyakát-nagyon jámbor jószág, jöjjön simogassa meg nyugodtan-mondta, szavait most már a lányhoz intézve. Alicia bátortalanul ugyan, de mégis kinyújtotta a kezét és ujjait finonam a ló fejéhez érintette, majd végig simított rajta, egészen le az orráig. - Milyen finom, puha a szőre-lepődött meg. - Látja, nem kell félnie tőle. - Igaza van, talán inkább a termete volt az, ami annyira riasztó volt-állapította meg a lány. - Az meglehet, ha akarja szívesen megtanítom lovagolni-ajánlotta Darcy. - Nem, köszönöm-hárította el a lány udvariasan a felajánlást-azt hiszem megelégszem azzal, hogy továbbra is csak a távolból csodálom őket. - Természetesen az ajánlatom bármikor él. Ha megengedi visszakísérem a házba. - Köszönöm, de én inkább még maradnék egy kicsit-már így is sokáig volt a társaságában-olyan jó a levegő-tette hozzá, hogy a férfi nehogy gyanút fogjon, miért nem tart vele. Ahogy ezt mondta, megrázta a fejét, amitől a sebtében összefogott haja kiugrott az azt összefogó csatt alól, a férfi legnagyobb gyönyörűségére. Darcy megfogta a rakoncátlan tincset és a lány füle mögé tette. Ez annyira meglepte Aliciát, hogy moccani sem volt képes, hiszen ez a mozdulat annyira bennsőséges és gyengéd volt. - Nem lenne szabad ezt a gyönyörű hajat olyan szoros, szigorú kontyba rakni-mondta lágyan a férfi. - Gyönyürű színe van, büszkének kellene rá lennie-tette hozzá. - A munkám megköveteli a szigorúságot. - Valóban?-húzta fel a szemöldökét Darcy-én nem így látom. - Bocsásson meg de mennem kell-próbálta meg a lány menekülőre fogni a dolgot, de a férfi nem engedte olyan könnyen. - Miért ilyen szigorú önmagához? Ön fiatal, csinos teremtés és mégis elrejti magát a világ elől. - Ez nem igaz. - Valóban? Akkor miért viseli mindig azokat az unalmas ruhákat? - Kifogásolja a megjelenésemet? - Talán néha valamilyen vidámabb ruhát is viselhetne. - Sajnálom, csak ezek a ruháim vannak-emelte fel dacosan a fejét-és nekem tökéletesen megfelelnek. - Ebben teljesen biztos voltam. Miért nem kéri meg Sylviát, hogy segítsen felfrissítenie a ruhatárát? Természetesen a költségeket én állom. - Ugyan mi szükség lenne erre?-nézett rá értetlenül Alicia. Mért olyan fontos az , hogy ő hogyan néz ki? - Mert szeretnék gyönyörködni benne-válaszolta egyszerűen a férfi. - Ugye ezt nem gondolja komolyan?-nézett rá megütődve a lány. - Miért ne? - Mert nem formálhatja az embereket kénye kedve szerint! - Istenem, ne meresszen rám ilyen szemeket! Rendben van, vegye úgy, hogy ez a beszélgetés meg sem történt-nevette el magát a férfi. - Örülök, hogy ilyen jól szórakozik, uram-sziszegte a lány, alig tudta tűrtőztetni magát, ezért inkább gyorsan visszaindult a házba. - Azt mondta, szeretne még egy kicsit sétálni-emlékeztette utána kiáltva Darcy. - Meggondoltam magam!-szólt vissza és hátra sem nézve rohant a ház felé. Mikor már elég messze volt a férfitól, lassította lépteit és próbálta megnyugtatni magát. Tisztában volt vele, hogy nem lett volna szabad így beszélnie a férfival, de képtelen volt szó nélkül megállni, hogy az ilyen becsmérlően beszélt a megjelenéséről. Tisztában volt vele, hogy ruhatára kicsi, szégyellte is magát emiatt, de tiszta volt és mindig ezt tartotta szem előtt, ám most, hogy Darcy így rá mutatott arra, hogy milyen kevés is amije van, eléggé elcsüggedt. -Az a lényeg, hogy van mit ennem és tető van a fejem felett-nyugtatta magát. Mindegy, hogy ő mit gondol, Darcy a munkaadója és nem viselkedhet így vele, mert bármikor elküldhetik és azt semmiképp nem szeretné, márcsak Amy miatt sem. Amint lesz alkalma elnézést kér a viselkedéséért, döntötte el magában. Felment a szobájába és megfésülködött rendesen. Eljátszadozott egy pillanatig a gondolattal, hogy eleget tesz a férfi kérésének és leengedi a haját, de végül elvetette ezt az ötletet. Mire lement az ebédlőbe, már mindenki ott ült az asztalnál. Szinte nem is figyelte mit tesz a tányérjára, nem igazán volt éhes, alig evett pár falatott. Nem bánta, hogy a többiek sem voltak ma reggel beszédes kedvükben, így hamar befejezték a reggelit. Sylvia fejfájásra panaszkodott és visszament a szobájába, Darcy pedig a könyvtárba ment az aznapi postát átnézni. - Menj játsz egy kicsit a kutyával, rögtön megyek én is-mondta Alicia a kislánynak és a férfi után ment. Bekopogott és csak akkor lépett be, mikor hallotta, hogy a határzott férfihang engedélyt ad arra. - Bocsásson meg uram, hogy zavarom, de szeretnék elnézést kérni a reggeli viselkedésemért. Nem lett volna szabad így reagálnom arra, amit mondott. Természetesen ha óhajtja, beszélek Sylvia kisaszonnyal, hogy segítsen vásárolni néhány új ruhát, de semmiképp nem szeretnék anyagi megterhelést okozni, ezért ha megfelel önnek, akkor a ruhák árát apránként visszafizetem. Darcy férfi úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének.-Istenem, már megint mit rontottam el?-tűnődött magában a lány, amint meglátta férfi arckifejezését. - Először is, nem értem miért kellene bármiért is bocsánatot kérnie, másodszor pedig nem túl hízelgő rám nézve az a feltétele, hogy néhány ruha anyagi megterhelést jelent a számomra-mondta és letette az éppen a kezében tartott papírokat. - Sajnálom, nem úgy értettem-habogott a lány. - Ami pedig a legfontosabb-folytatta Darcy, mintha meg sem hallotta volna Alicia szavait-nem szeretném ha azt hinné, hogy az ellensége vagyok.-Közelebb lépett hozzá, annyira, hogy a lány akaratlanul is visszatartotta a lélegzetét. - Örülnék neki, ha néha velem is olyan közvetlen lenne mint Amyvel, vagy Sylviával és nem ülne ki az arcára az a rémület amikor meglát, ami most is ott van. Higgye el, semmi oka félnie tőlem-mondta és végig simított a lány szépen ívelt arcán. - Nem félek öntől-próbálta bizonygatni Alicia, de hangja nem csengett valami meggyőzően. - Valóban? Akkor miért néz rám ilyen tágra nyílt szemekkel?-incselkedett vele a férfi és még közelebb lépett hozzá. - El sem tudja képzelni, mennyire vonzó a tekintete, bármit is viseljen-suttogta a fülébe. Szavai jólesően csiklandozták Alicia fülét, és ettől kellemes érzés áradt szét a belsejében. Még soha senki nem mondott neki hasonlót, azt kívánta az esze tiltakozása ellenére, hogy a férfi folytassa. Darcy mintha csak olvasott volna a gondolataiban, meg is tette. - Lemerném fogadni, nem is sejti milyen kívánatosak a telt ajkai, egyszerűen képtelen vagyok ellenállni nekik-súgta rekedten és mit sem törődve azzal, hogy a lány tiltakozik-e, engedve minden titkos kívánságának, lágyan kezei közé fogta Alicia arcát, és gyengéden szájon csókolta. Csókja lágy és érzéki volt, a lány szinte beleszédült abba az édes nyillalásba ami végig futott egész testén. Alig néhány pillanatig tartott az egész, szerette volna ha ez a pillanat örökké tartana, főleg mikor a férfi nyelvével szétnyitotta ajkait, hogy belülről is felkutathassa az abban rejtőző gyönyör forrásait. Alicia engedve Darcynak, halkan felsóhajtott és teljesen átadta magát a rátörő érzelmeknek. Bár még soha nem csókolta meg senki, mégis ösztönosen tudta mit kell tennie. Hirtelen kopogtak az ajtón és ez kijózanította őket, kábán néztek egymásra, ami néhány pillanatig csodálatosnak tűnt, hirtelen rémálommá vált Alicia számára. Hátrálni kezdett, miközben újra felhangzott a kopogás. - Tessék!-szólt ki a férfi, mire az egyik szobalány lépett be. - Elnézést uram, de megérkezett Mrs. Thornton-jelentette be a lány. - Márcsak ez hiányzott!-túrt idegesen a hajába a férfi. Alighogy kiejtette száján ezeket a szavakat, egy asszony viharzott be a szobába. - Darcy!-kiáltotta örömmel. - Meglepettnek tűnsz, nem kaptátok meg a levelem?-kérdezte fiától. - De igen, anya csak későbbre vártunk-magyarázta a férfi. - Ismersz, képtelen vagyok sokáig egy helyben maradni és mivel eléggé untam magam, gondoltam az az egy-két nap nem számít. Valami baj van?-nézett értetlenül a két szobában álló alakra, mert csak most vette észre, hogy milyen fezsült odabent a légkör. - Nem, dehogy, épp egy nézeteltérést tisztáztunk Aliciával, ő egyébként Amy nevelőnője-magyarázta Darcy az anyjának. A lány illedelmesen pukedlizett, az asszony pedig kíváncsi szemmel vizsgálta. - Nem túl fiatal ilyen feladathoz? - Megnyugtatlak anya, hogy a kisasszony rendkívül jól végzi a dolgát, fiatal kora ellenére. Köszönöm Alicia most már elmehet-engendte hirtelen útjára a férfi, amit a lány nem bánt, hiszen iszonyúan kínosan érezte magát és ezt mégcsak tetézte Mrs. Thornton kutató tekintete. - Alicia, kérem szóljon a húgomnak, hogy anyánk megérkezett-szólt még utána Darcy. - Igen, uram-mondta és alig tudta tűrtőztetni magát, hogy ki ne rohanjon a szobából. -Még nem is üdvözöltél-rótta meg a fiát, mire az odament hozzá és arcon csókolta. - Milyen volt az út?-érdeklődött udvariasan. - Gondolhatod, az én öregcsontjaim már nem igazán bírják ezeket az utakat, fel nem foghatom, hogy miért kell nektek vidéken élni, Londonban is mindenetek meglenne, ráadásul a közelemben lennétek. - Persze, kivéve mikor épp nem a kedvenc fürdőhelyeidet járod végig, vagy újdonsült barátnőidet látogatod meg. Egyébként is tudod, mennyire gyűlölöm Londont. - Anya, Alicia mondta, hogy megérkeztél-lépett be Sylvia és üdvözölte az asszonyt. - Kicsit korábban érkeztél, mint vártunk, de ne aggódj a szobád már elő van készítve. - És hol van az én drága unokám? - Azt hiszem a kertben van Macyvel. - Ki az a Macy?-kérdezte érdeklődve az . - Ő Amy újdonsült barátja. - Ó, és legalább jó családból való? - Igen, ahogy vesszük-nevetett Sylvia-tudod anya, Macy egy kutya. - Attól tartok sikerült rászedned-mosolygott az asszony. - Gyere keressük meg-karolt a fiatalasszony a másikba. - Velünk tartasz, Darcy? - Menjetek csak, hamarosan én is csatlakozom hozzátok, csak még el kell intéznem valamit-mondta a fiatalember és Alicia keresésére indult, bár biztosan tudta, hogy hol találja. A lány, miután megkereste Sylviát, a szobájába rohant, mintha az bármiféle menedéket nyújtana számára. Amennyire csodálatos volt a férfi csókja, annyira tiltott is volt a számára. Nem tudta, hogy hogyan történhetett meg mindez. - Bárcsak visszaforgathatná az időt, vajon most mihez kezd?-töprengett magában. Abban biztos volt, hogy ezekután nem maradhat tovább a házban, de hova is mehetne? Egyre kilátástalanabbnak látta a helyzetét és ez könnyeket csalt a szemébe. Ezek a keserűség és csalódottság könnyei is voltak egyben. Csalódott volt, hiszen szerette azokat az emebreket akikkel együtt élt, főleg Darcy állt igazán közel a szívéhez. Most a saját ostobasága miatt elveszít mindent, ami fontos neki, pedig a nagynénje figyelmeztette. - Elkezdte összepakolni a holmiját, már majdnem végzett is vele, mikor kopogtak az ajtaján. Mély levegőt vett, biztosra vette, hogy azért jöttek, hogy kiadják az útját. Letörölte a könnyeit és ajtót nyitott. Szíve nagyot dobbant, mikor meglátta a férfit a küszöbön. Nem gondolta, hogy épp ő lesz az, aki közli vele, hogy távoznia kell, de úgy tűnik szeret mindent maga intézni, így biztos lehet az eredményben. Beengedte váratlan vendégét és folytatta a csomagolást. - Mi a fenét csinál?-kérdezte ingerülten Darcy, amint meglátta az összehajtogatott ruhákat. - Csomagolok-válaszolta fel sem pillantva a lány. - Azt én is látom. El akar menni? - El kell mennem. - Ezt meg honnan veszi? - Gondolom ön is ezt szeretné, azok után ami történt, nem? - Honnan tudja, hogy én mit akarok? - Nem tudom-sóhajtott fel elkeseredetten a lány-csupán rettenetesen kínosan érzem magam. Ilyesminek sosem lett volna szabad megtörténnie, hiszen ön a munkaadóm, hogyan nézhetek ezek után a húga és Amy szemébe? - Nem kell senkinek tudnia arról, ami történt és azt sem szeretném, ha emiatt a buta kis incidens miatt elmenne. Amynek szüksége van önre, ráadásul mivel magyarázná meg hirtelen távozását. Egyébként sem kell aggódnia, ilyesmi többé nem fog előfordulni, ezt megígérem önnek. A férfi szavai megnyugtatták és egyben a szívébe is martak. Örült, mert még sem kell elhagynia a házat, de mintha kést döftek volna belé, úgy fájtak az elhangzott szavak. Darcy úgy beszélt a kettejük közt történtekről, mint valamiféle múló szeszélyről, ami az ő részéről lezártnak mondható. De mi van ő érzéseivel? Ha jobban belegondolt nem is emlékszik rá, hogy az elmúlt néhány évben kíváncsi volt-e rá valaki, hogy mit érez, vagy mi a véleménye bármiről is, ami eddig a pillanatig semmit sem számított. Nem sok választása révén, bólintott. - Rendben, maradok-csak ennyit mondott. - Köszönöm-hallotta a férfi hangját és mintha némi megkönnyebbülést érzett volna ki a hangjából, de ez rögtön el is tűnt, a férfival együtt. Visszaakasztotta a ruháit a szekrénybe és indult, hogy végezze a munkáját, elvégre ezért van itt és nincs helye holmi érzelmeknek. Ettől a naptól kezdve kölcsönösen kerülték egymást, mitha egyfajta iratlan egyezség lenne köztük. Ráadásul Darcy anyja, valamilyen oknál fogva nem igazán szívlelte Aliciát, pedig ő mindig a lehető legudvariasabban bánt vele. A napok múlásával vált valójában tisztává előtte, hogy mekkora különbség van a testvérpár és az anyjuk közt. Dracy és Sylvia mindig tisztelettel bántak a szolgálókkal, viszont az asszony semmibe vette őket. Számára az volt a természetes, hogy parancsokat osztogat nekik, azok pedig teljesítik azt. Neki ő is csupán egy volt a családot kiszolgáló személyzet közül, hiába bántak vele a testvérek családtagként. Már azt is nehezményezte, hogy a lány velük étkezik, pedig semmi kifogásolni való nem volt a viselkedésében, ám hiába is hozakodott elő a dologgal a fiánál, az egyszerűen leszögezte, hogy minden marad úgy, ahogy van. Mind ez idő alatt Darcy vonzalma szemernyit sem csökkent az elbűvülő nevelőnő iránt, de megpróbálta érzelmeit kordában tartani. Tudta, hogy vonzalma helytelen, de nem tehetett ellene semmit, így már az is gyönyörűséget jelentett a számára, ha az étkezéseknél maga mellett tudhatta. Mivel a napok múlásával egyre nehezebben tudta magát visszatartani, elhatározta, hogy rövid időre elhagyja a házat, időt adva ezzel magának, hátha a távolság csökkenti azt a szánalmas vágyakozást benne. Darcy távozása kicsit meglepte a ház lakóit, de hivatalos ügyeire való hivatkozása elég meggyőzőnek tűnt mindenki számára, ezért senki sem kételkedett annak valódi okában. Egy gyönyörű napon a kertben sétálgatott Sylvia és Alicia. Mindketten ugyanarra gondoltak, de egyikük sem öntötte szóba a gondolatait. Mrs. Thornton érkezése óta ez volt az első alkalom, hogy kettesben sétálhattak, így kiélvezték annak minden percét. - Sajnálom, hogy az édesanyád gyengélkedik-fejezte ki együttérzését udvariasan a lány. - Igen, valóban sajnálatos-válaszolt a másik, mire mindketten cinkosan felnevettek. - Képzeld csak, levelet kaptam Darcytól, újságolta örömmel a fiatalasszony. - Valóban?-próbálta leplezni hangjában a kíváncsiságot a lány. - Gondolom nem unatkozik, izgalmas lehet Londonban élni-tette hozzá, ezzel nevetésre ösztönözve Sylviát. - Igazad van, ő sohasem unatkozik és ahogy a leveléből kivettem, nem is hagyják azok a fiatal hölgyek, akik minden pillanatban ott legyeskednek körülötte.-Nem is sejtette, hogy szavai mekkora fájdalmat okoznak a másiknak. Alicia, bár tisztában volt vele, hogy érzelemi nemcsak bűnösek, de viszonzatlanok is, még sem tudott tenni ellenük semmit, beletörődött, hogy hiába is hadakozik. Az egyetlen megoldásnak az tűnt, ha érzelmeit titokban tartja, így elkerüli, hogy elküldjék, ám mindig a szeretett férfi közelében lehet. A lány gondolatai annyira messze jártak, hogy márcsak akkor figyelt Sylviára, mikor az már harmadszor szólította meg. - Jól érzed magad, kedvesem?-kérdezte aggódva. - Persze, ne haragudj mit is kérdeztél? - Nem kérdeztem semmit, azt mondtam, hogy Mrs. Winter ma délután meglátogat bennünket, gondolom te is örülsz neki, hiszen jó ideje nem láttuk. - Igen. Kedvelem az öreg hölgyet. - Biztos vagyok benne, hogy ez kölcsönös. - Nincs ebben semmi különös, időnként elbeszélgetünk, szegény olyan magányos egyedül, ez a legkevesebb amit megtehetek érte. - Majd megpróbálok nektek néhány szabad percet biztosítani-ajánlotta és cinkosan a lányra kacsintott. - Köszönöm, ez kedves tőled. - Addig ne köszönj semmit, amíg nem jártam sikerrel. Anyám nem szeret semmiből kimaradni, de majd kitalálok valamit. Alicia hálás volt az ilyen pillanatokért, hiszen számára az ilyesfajta törődés szokatlan volt, ezért is esett olyan jól neki. Ha testvért választhatott volna magának, minden habozás nélkül Sylviára esett volna a választása. Sokszor elképzelte milyen lehetett a férje, biztos volt benne, hogy csakis ugyanolyan szeretetre méltó akárcsak ő. Kár, hogy a sors nem sok időt engedett neki, így ő sem ismerhette meg. Mostanában kezdett el azon töprengeni, talán az volt nagynénje élete legjobb cselekedete, hogy őt elküldte, ha nem így történik, akkor ő most is ott él, azok közök a rideg falak között, magányosan és sohasem ismerte volna meg ezeket az embereket, akiket szinte a családjának tekint. Természetesen csak a megengedett kereteken belül, azt mindig szem előtt tartja, hogy hol a helye ebben a házban. Lassan elérkezett a délutáni tea ideje és ezzel együtt a vendégük is. A meleg üdvözlés után, mindannyian leültek a teraszon és lassan kortyolták a zamatos teát, még Mrs. Thorton is elégedettnek tűnt. - Örülünk, hogy újra itthon van-mondta Sylvia. - Hát még én, gyermekem. Öreg vagyok én már az ilyen hosszú utazásokhoz, de nem tudok nemet mondani egy meghívásra. - Pedig senkinek lenne szabad megsértődnie, ha az egészségére hivatkozva visszautasítana néhányat-jelentette ki Sylvia. - Ebben van némi igazság-jegyezte meg az anyja. -Majdnem el is felejtettem a legfontosabbat-tette le a csészéjét az idős asszony-szeretnék egy kisebb összejövetelt rendezni a hétvégén, amin szívesen látnám önöket és persze önt is kedvesem-szavait most kifejezetten Aliciához intézve. - Köszönöm, ez kedves öntől, de attól tartok nem fogadhatom el a meghívást. - Ugyan már Alicia, ne kéresd magad, neked is jár egy kis kikapcsolódás-rótta meg barátnője. - Ugye neked is ez a véleményed, anya? - Aliciának kell döntenie-válaszolta az. - Rendben, elmegyek én is-adta be a derekát a lány. - Ez a beszéd kedvesem-veregette meg elégedetten a kezét Mrs. Winter. - Azt hiszem anya, van itt néhány dolog amit meg kellene beszélnünk-állt fel Sylvia, kijelentésével arra késztetve az asszonyt, hogy kövesse őt. Miután magukra maradtak Alicia és az asszony egy ideig csendben ültek, végül a lány törte meg a rájuk telepedett csendet. - Tudja asszonyom, be kell vallanom szívesen elmennék önhöz, de nem szeretném önt kellemetlen helyzetbe hozni. - Milyen beszéd ez már megint-rótta meg az asszony. - Nagyon restellem ,ám nincs semmi más amit feltudnék venni, csak az a néhány ruhadarab, amit magammal hoztam. - Ne aggódj gyermekem, majd megbeszélem Sylviával, hogy szerezzen neked egyet. Ahogy őt ismerem remekül fog választani. - Nem tudom mit mondhatnék erre-hatódott meg a lány. - Ezt már egyszer megbeszéltük. Csak azt sajnálom, hogy Dracy nem lesz ott. Kedvelem azt a fiút, ha jobban belegondolok remekül összeillenének-mondta, aminek hallatán Alicia félrenyelte az utolsó kortyot, amitől majdnem megfulladt. - Lassan azzal a teával, még a végén megfullad itt nekem-ütögette meg finoman a hátát az asszony. Aznap este Sylvia izgatottan kutatott a hatalmas ruhásszekrényben, abban a reményben, hogy talál valami megfelelőt Alicia számára. - Sylvia ne izgasd magad feleslegesen, csak mutass rá egyre, bármelyik is az nekem tökéletesen megfelel. - Hogy mondhatsz ilyet, persze, hogy a legjobbat szeretném neked adni, ha már arra nincs időnk, hogy újat varrassunk. Meglátod milyen jól fogod magad érezni. Úgy örülök, hogy te is ott leszel-ült le hozzá ő is az ágyra. - Tudod a férjem halála óta nem igazán mozdultam ki itthonról én sem. Azt hiszem mind a ketten megérdemlünk ennyit. - Te könnyen beszélsz, hiszen közülük való vagy, de én úgy érzem semmi keresnivalóm ott. - A meghívottak egy részét te is ismered. - Hát épp ez az-mondta a lány lemondóan. - Nem akarok semmilyen kifogást hallani, inkább folytassuk a keresést-mondta és visszament a szekrényhez, Alicia pedig türelmesen figyelte, amint egyik ruhakölteményt a másik után dobálja az ágyra. Hosszú válogatás után végül, egy halványzöld muszlin ruha nyerte el Sylvia tetszését. Alicia csak ámult a gyönyörű ruha láttán. El sem tudta képzelni, hogy ő azt felvegye, túl szépnek találta. Persze barátnője addig nógatta, amíg magára nem próbálta. A méret tökéletes volt, úgy állt rajta mintha kimondottan az ő számára készítették volna. - Istenem Alicia, gyünyörű vagy benne-csodálta őszintén a másik. Ahogy belenézett a tükörbe, nem akart hinni a szemének, mintha nem is ő lett volna az, akit abban látott. - Gondosan feltűzzük a hajad és mindeki el lesz tőled ragadtatva. - Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás? Hiszen én csak egy nevelőnő vagyok-próbálta meggyőzni Sylviát a saját kétségeiről, de az csak legyintett. - Ne aggódj, remekül megfogod állni a helyed, ebben biztos vagyok. - Én már nem annyira. - Na ebből most már tényleg elég legyen!-fenyegette meg az ujjával Sylvia. - Hova lett az a határozott Alicia, akit én ismerek? Egyébként is, hallottad anyámnak sincs kifogása ellene, hogy velünk tarts, ennél pedig nem kell jobb ajánlólevél, nem gondolod?-és ezzel részéről le is zárta a további vitát, így Alicia kénytelen volt magában tartani ellenérveit. Azért persze jóleső érzéssel nyugtázta, hogy mikor Amy berobogott anyja szobájába, még a szava is elakadt, amint meglátta őt. - Alicia kisasszony, hogy ön milyen gyönyörű!-kiáltott fel elragadtatva. - Köszönöm Amy. -Kár, hogy én nem mehetek-sajnálkozott a kislány, mire Alicia kedvesen megsimogatta a fejét. - Hamarosan te is olyan idős leszel, hogy részt vehetsz majd minden bálon és biztos vagyok benne, hogy rengeteg udvarlód akad majd. - De az még olyan messze van-sóhajtott nagyot Amy. - Nem is hinnéd, hogy milyen gyorsan repül az idő. Hipp-hopp és az én kislányomból felnőt nő válik-mondta immár Sylvia. Még jó ideig elidőztek vacsora előtt, egyébb apróságokon. Amint Alicia este visszavonult a szobájába, feje zúgott a sok újdonságtól, hiszen számára mindez idegen volt, de boldognak érezte magát. Amint a szekrény ajtóra akasztott ruhára pillantott, azon töprengett, Darcy mit szólna hozzá, ha meglátná benne. Vajon tetszene neki? Ám hamar visszatért a valóságba, miután figyelmeztette magát, hogy attól még ugyanaz marad, aki volt, egy nevelőnő. Ám ki tudja, talán még valami jó is kisülhet a dologból. Az a pár nap, ami még hátra volt szombatig, lázas várakozásban telt, csupán Mrs. Thornton lett napról napra hallgatagabb, persze ennek ellenére most is ellátta lányát mindenféle tanáccsal, mit hogyan kellene tennie, mintha nem is meghívottak lennének, hanem ők maguk tartanának bált. Természetesen Mrs. Winter szívesen fogadott mindenféle segítséget, na nem mintha nagyon szükség lett volna rá, de szerette nézni miként kovácsolódnak össze az emberek egy közös cél érdekében. Amy kicsit szétszórtabb volt a megszokottnál, de Alicia elnézte neki, hiszen a közelgő hétvége rá is hatással volt, bár ettől függetlenül megpróbálta jól végezni a munkáját. Csak ne hiányzott volna neki olyan rettenetesen a férfi! Minden szabad gondoltát ő töltötte ki. Újjabban azon kapta magát, hogy azt képzeli együtt táncolnak, holott tudta, hogy ez lehetetlen, hiszen igazából táncolni sem tud. Halványan emlékezett néhány lépésre, amit még gyerekkorában apja mutatott neki, de az már olyan rég történt. Úgy gondolta megpróbál minél láthatatlanabbnak tűnni és ezzel együtt elkerülni az esetleges élcelődéseket. Természetesen tudta, hogy az idős hölgy baráti szeretből hívta meg, még sem szerette volna, ha valamilyen kellemetlensége származna emiatt. Lehet, hogy Mrs. Wintert nem zavarja, hogy nincsenek egy társadalmi osztályban, de ez nem jelenti azt, hogy másokat esetleg ez nem zavar. Szombat délután már javában készülődött, mikor valaki kopogott a szobájának ajtaján. Válaszára meglepődéssel látta, hogy hivatlan vendége nem más, mint Amy nagyanyja. - Segíthetek valamiben, asszonyom?-kérdezte udvariasan, mivel elképzelni sem tudta, mit akarhat tőle az asszony. - Ugye nem gondolta komolyan, hogy tényleg ott fog parádézni ebben a ruhában a felső tízezer tagjai előtt?-jegyezte meg epésen. Alicia a döbbenettől először meg sem tudott szólalni. - Ha elfelejtette volna engem is meghívtak-válaszolta higgadtan, miután összeszedte magát annyira, hogy bármit is tudjon mondani. - Persze, hogy meghívták, az udvariasság ezt követelte, hiszen ön is az asztalnál ült, mikor a meghívást átadták. - De ön is jóváhagyta. - Én csak annyit mondtam, hogy önnek kell döntenie, mivel hittem a józan ítélőképességében és azt gondoltam, hogy lesz annyi esze, hogy visszautasítsa azt. - Miért tettem volna ilyet? - Mert önnek nincs köztünk helye, bármennyire pártogolja Sylvia. Belegondolt akárcsak egy pillanatra is, milyen lesúlytó véleménnyel lesz mindenki a ma esti összejövetelről, ha kitudódik, hogy ön csak egy szolgálóféle, ezzel nemcsak magának, hanem szegény Mrs. Winternek is árt. Azt gondolják majd, hogy teljesen beszámíthatatlan, hogy ilyen vendékeget hív. - Ugye semmiképp nem szeretné ha elmennék?-nézett egyenesen az asszony szemébe. - Rátapintott a lényegre. - És ha mégis megteszem?-szegte most már fel dacosan a fejét. - Akkor kénytelen leszek közölni a lányommal a tényt, hogy amennyiben ön nem áll el a szándékától, miszerint velünk tart, abban az nem vagyok hajlandó résztvenni ezen az estélyen.-Alicia néhány pillanatig fontolgatta magában, mit is tegyen, majd beletörődve bólintott. - Ön nyert. Mivel nem szeretném Sylviát kínos helyzetbe hozni, inkább itt maradok. Majd fejfájásra hivatkozva kimentem magam. - Reméltem, hogy szót értünk egymással és belátja, hogy esélye sincs arra, hogy valaha is felkapaszkodjon a mi társadalmi rétegünkhöz. A suszter maradjon csak a kaptafánál. De most ha megbocsát, mennem kell, hogy idejében kész legyek az indulásra. Természetesen remélem, hogy ez a beszélgetés kettőnk közt marad-tette még hozzá és azzal ki is viharzott a szobából. Alicia még jó ideig képtelen volt bármihez is kezdeni, egyszerűen csak ült a székén és nézett maga elé, miközben furcsa gondolatok cikáztak a fejében. Azon töprengett, hogy miként hasonlíthat két idegen ember így egymásra, mint Mrs. Thornton és a nagynénje. Mindkettőből szinte sütött a gyűlölet felé és nem értette miért. Vajon mit vétett, hogy ez a két asszony ennyire nem szívleli őt, és miért gondolja azt, hogy ő felakar kapaszkodni az ő szintjükre? Hiszen mindig is tudta hol az ő helye, nagynénje nem hagyott ki egyetlen napot sem, hogy erre ne emlékeztesse. Nem tudta mennyi ideje ült már így, mikor ismét kopogtag az ajtaján. Molly volt az, Sylvia szobalánya. - Asszonyom kérdezi, szüksége van-e segítségre az öltözködésnél-mondta, de mikor meglátta a lány sápadt arcát, aggódva kérdezte: - Jól érzi magát, kisasszony? - Attól tartok a mai estét kénytelen vagyok mégis itthon tölteni, rettenetesen hasogat a fejem-válaszolta, mégcsak színlelnie sem kellett, valóban pocsékul érezte magát. - Monnd meg Sylvia asszonynak, hogy nélkülem kell menniük. - Máris, kisasszony-pukedlizett a lány és bezárta maga után az ajtót. -Milyen furcsa, hogy Molly képtelen megszokni, hogy ne hívjon kisasszonynak-gondolta-pedig számtalanszor kértem már rá. A fiatal szobalány, alig néhány nappal később került a házhoz mint ő, talán ezért is érezte úgy, hogy ez kicsit jobban összeköti őket. Néhány perccel később Sylvia rontott a szobába. - Molly azt mondta, hogy nem érzed jól-kezdte-szerettem volna magam is meggyőződni róla, nem valami ürügy ez arra, hogy megfutamodj, de látom tényleg nem vagy valami jó színben-tette hozzá aggódva. - Talán felzaklattad magad valamivel? Csak nem az izgalom ártott meg?-találgatta barátnője. - Semmi komoly, egyszerűen fáj a fejem, talán elmúlik ha ledőlök egy kicsit. - Biztos, hogy nem szedtél össze valami betegséget? Rettenetsen sápadt vagy. Azonnal szólok Mollynak, hogy hozzon neked fel egy csésze, jó forró teát. Sajnálom, hogy nem tudsz velünk tartani, biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezted volna. - Én is-próbált mosolyogni a lány, nem nagy sikerrel. - Lassan indulnotok kell-figyelmeztette Alicia, ezzel is elterelve magáról a másik figyelmét. - Igen, tudom. - Tudod, hogy édesanyád nem szereti, ha sokáig kell várakoznia. - Úgy látom sikerült rövid idő alatt jól kiismerned őt-tréfálkozott Sylvia, mit sem sejtve a nemrég történtekről. - Jobban, mint gondolnád, de most már menj-nógatta Alicia. Miután Sylvia többszöri unszolásra végre elment, a lány magába roskadva ült az ágya szélén. Haragudott magára, amiért illúziókban ringatta magát és ezzel nemcsak magát csapta be, hanem kénytelen volt hazugságokba bocsátkozni. Ezekre a gondolatokra a keserűség könnyei öntötték el a szemét. Néhány percnyi önsajnálat után erőt vett magán és úgy döntött, ha már úgy is itthon kellett maradnia, legalább benéz Amyhez. Nagyon megkedvelte a kislányt azalatt a néhány hét alatt, amióta a házban volt és ez Amy részéről is így volt. Alicia örült, hogy a kislánynak biztosítják a rokonai a gondtalan gyermekkor örömeit, nem úgy mint neki. Igaz, hogy az apja nem lehet vele, de őt pótolja Darcy, aki igazi apai érzésekkel viseltet a gyermek iránt. Letörölte a könnyeket az arcáról, vetett egy pillantást a tükörbe és átment Amyhez, aki nagyon örült a váratlan látogatásnak, persze azért ő is csalódott volt egy kicsit, amiért Alicia nem érezte jól magát és nem tudott elmenni. - Így senki sem látja majd a szép ruhádat-sajnálkozott. - Talán majd egy másik alkalommal-nyugtatta meg a kislányt. - Van még egy kis idő lefekvésig, mit szólnál egy meséhez?-kérdezte, mert legalább addig sem kell saját borús gondolataival törődnie. - Lehet rajzolós mese? - Ha azt szeretnéd-egyezett bele a lány. Azért nevezte így a mesélést Amy, mert néhány alkalommal, mikor nevelőnője mesélt, le is rajzolta azt neki, ami rendkívül tetszett a kislánynak. Néhány papír lapot vett elő az asztal fiókból és ő is letelepedett Amy mellé. A harmadik mese után a kislány úgy aludt, mint a bunda. Jó érzés volt ott lenni mellette és Alicia nem tudta megállni, hogy ne rajzolja le az alvó gyermeket. Keze finoman, de határozottan és gyorsan dolgozott a papíron. Aztán egy idő után képtelen volt határt szabni a képzeletének és az alvó alak mellé rajzolta Darcyt. A férfi amint betakarja unokahúgát, aki nevetve kergeti a kertben, végül pedig csak a férfit, ahogy a képzeletében élt. Mikor elkészült vele, összerakta a rajzokat, betakarta Amyt és elindult a saját szobájába. Kilépett az ajtón és visszafordult, hogy halkan behúzza azt maga után. Mikor hirtelen megfordult, neki ütközött valakinek, amitől az összes papírlap amit a kezében tartott, lehullott a földre. Ügyet sem vetve arra ki is az, leguggolt és elkezdte összeszedni az árulkodó rajzokat. - Elnézést-mormolta hallkan-a figyelmetlenségemért. - Attól tartok ezt nekem kellene mondanom-hallotta döbbenten a jól ismert hangot és látta amint a férfi is mellé guggol, hogy segítsen neki felszedni a szétródott lapokat. - Ön rendkívül tehetséges-mondta elismerően a férfi, amint közelebbről szemügyre az egyik vázlatot. Ekkor hasított bele a lányba a felismerés, hogy Darcy a róla készült rajzokat nézegeti. - Nem tudtam, hogy visszajött-motyogta zavartan Alicia. - Nem is tudhatta, hiszen alig pár perce érkeztem. Azt hittem már mindenki alszik, de szerencsére nem így van-nézett egyenesen a lány szemébe. - Az édesanyja és húga Mrs. Winternél vannak. - Értem. És ön? - Elalvás előtt mondtam Amynek néhány mesét-magyarázta. - Hm. Ezeket a meséket?-kérdezte kíváncsian és a kezében lévő újabb lapokat kezdte tanulmányozni. - Igen. - Nem is rossz ötlet-gondolkodott hangosan a férfi. - Ha megengedi visszatérnék a szobámba, már későre jár. - Persze, menjen csak nyugodtan, én még megnézem Amyt. Jó éjt! - Önnek is, uram-tette hozzá nyomatékosan a megszólítást, amire Darcy összehúzta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem, csupán az utolsó lapokat is a lány kezébe adta. Alicia mindet szorosan magához fogta, mintha attól tartana, hogy azok újra önálló útra indulnak és a férfi tekintetétől kísérve a szobájába ment. Mikor már biztonságban tudta magát, megkönnyebbülten felsóhajtott. Meglepte és bosszantotta egyben a váratlan találkozás, bár a szíve mélyén örült neki, hogy a férfi visszajött, bárcsak jobban vigyázott volna azokra az átkozott rajzokra. Mit gondolhat most róla a férfi? Úgy tűnik ez az ember mindig a legrosszabbat hozza ki belőle. Fásultnak és magányosnak érezte magát most, hogy ott ült a szobájában egyedül. Pillantása újra rávetődött a ruhára, odament, lágyan végig simított a finom anyagon és, hogy ne fájdítsa tovább a szívét a látványa, betette a szekrénybe. Úgy döntött, mihelyst lesz rá alkalma, visszaadja Sylviának. Reggel kissé összetörten ébredt, a hosszú és nyugtalan éjszaka után. Mivel kora reggeltől talpon volt, így elsőként szeretet volna lemenni az ebédlőbe, hogy ne tallálkozhasson senkivel. Úgy gondolta, gyorsan bekap néhány falatot és meghúzza magát addig a kertben, amíg elkezdődik Amy foglalkozásának ideje. Legnagyobb meglepetésére, mire leért, már mindenki a helyén ült, nem volt ez alól kivétel Darcy sem. Csendesen köszöntött mindenkit, majd miután szedett a tányérjára néhány falatot, leült. - Sajnálhatja kedvesem, hogy nem tartott velünk tegnap, remek este volt-mondta neki nyájasan Mrs. Thonton. Alicia csupán ránézett, de nem szólt egy szót. - Valóban nagyon jól éreztük magunkat, majd később mindent elméselek. Mrs. Winter egyébként nagyon csalódott volt amiért nem tudtál eljönni, de megértette, hogy nem érezted jól magad és jobbulást kíván neked. - Köszönöm-felelte szűkszavúan a lány. - Nos fiam, sikrerült mindent elintézned Londonban? -Igen, anya. - Szépen megleptél minket, mondhatom. Legalább tudattad volna, hogy haza szándékozol jönni, eljöhettél volna velünk te is. - Sajnálom, de csak egy hirtelen ötlet volt. Egyébként igen későn érkeztem meg, nem lett volna értelme rám várni. - Hogy érzed magad ma reggel, Alicia?-érdeklődött kedvesen Sylvia. - Már sokkal jobban köszönöm, az a tea amit Molly hozott valóban jót tett-mondta, bár tudta, hogy ez csupán kegyes füllentés. Tegnapi hangulatán csupán az Amyvel eltöltött idő javított némileg, legalábbis arra rövid időre amit együtt töltöttek. - Talán csak nem beteg?-kérdezte a férfi, őszinte aggodalommal a hangjában. - Nem, uram, csupán egy kis múló fejfájás. - Értem. Ezért jó a nőknek, ha valamihez nincs kedvük, akkor rögtön fejfájásra hivatkoznak és ezzel minden el van intézve. - Ne légy szívtelen Darcy, ha láttad volna tegnap szegény lányt, hogy milyen rosszul nézett ki, akkor nem így vélekednél. - Lehetséges-nézett Aliciára, aki hálás volt azért, hogy nem árulta el nekik, hogy összefutottak Amy szobája előtt, felesleges lenne bonyolítani a dolgokat. - Ha megbocsátanak, megyek és megnézem Amyt, hol marad ilyen sokáig-állt fel hirtelen. - Be sem fejezi a reggelijét?-kérdezte tőle az anya. - Már végeztem-nézett a tányérjára, amin még mindig ott volt szinte hiánytalanul a rászedett étel, de képtelen volt enni. Még hallotta a folyosón, amint az asszony megjegyzi, hogy ez mekkora pocséklás. Amy már fel volt öltözve, mikor a szobába lépett. -Ma igen sokáig lustolkodott, kisasszony-rótta megjátékosan. - Már mindenki reggelizik. - Bocsánat. - Semmi baj, igyekezz, Darcy bácsikád hazajött az éjjel. - Valóban?-ragyogott fel a kislány arca. - Biztosan hozott nekem valamit-mondta és rohant is ki az ajtón, Alicia pedig mosolyogva követte. - Lassan, Amy el ne ess! Reggeli után gyere a tanulószobába! Így nevezték tréfásan egymásközt a számukra tanulásra kijelölt hatalmas termet. Alicia épp az aznapi tananyagot ellenőrizte, mikor Darcy a szobába lépett. - Remélem nem zavarom-szabadkozott-csak szerettem volna ezt átadni önnek-mondta és a lány felé nyújtott egy szépen csomagolt dobozkát. A lány zavarában azt sem tudta mihez kezdjen. Az apja volt az, akitől utoljára ajándékot kapott, ezért is habozott, mielőtt elvette volna. - Vegye el bátran-bíztatta a férfi, látva a lány habozását. Alicia engedett a kérésnek és óvatosan kibontotta a csomagolást. A dobozban a legjobb minőségűből való néhány ceruza lapult. A lányt mélyen meghatotta a férfi figyelmessége. - Köszönöm, ez igazán kedves öntől. - Tudja sokáig gondolkodtam rajta mi lenne az, ami igazán örömet okozna önnek és akkor eszembe jutott, hogy mennyire szeret rajzolni, így reméltem, hogy ezeknek igazán hasznát veszi majd. -