Összeszedem bátorságom, hogy odalépjek hozzád, s kimondom a szót, mely megsúgja kicsi szívem titkát. Meghallod majd akkor belülről azt a dobbanást, ami elárulja neked, hogy én mindig gondolok rád. Kimondom a szót, melyet most még nehéz kiejteni, de utánna viszont sosem fogok többé könnyeket ejteni. S talán hozzád bújva elfelejtem a mással töltött éjszakákat, kimondom a szót, mellyel rájössz könnyen, mi is az én vágyam. Átölellek, megcsókollak, s elmúlik a bánat, te lehet csodálkozol még, hogy ez az én nagy vágyam. De újra és újra kimondom a szót, hidd csak el, hogy neked szól. Keresem azt, aki szerethet engem, aki talán meglátja a jót bennem. Valahol vár, hogy vigasztaljon, Magához húz, hogy marasztaljon. Keresem azt, aki így elfogad, Aki talán végig mellettem marad. Elviseli számtalan hibámat, Felvidít ha marcangol a bánat. Keresem azt, aki kiegészít, aki minden akadályra felkészít. Ha megtalálnám megtartanám, Mindenkinél fontosabbnak tartanám. Keresem azt, aki talán nincs, Pedig nekem ő lenne a legdrágább kincs.