És szólt a nő: "A hajam ében, És lágyabb, mint a lágy selyem, És itt a szívem közepében Ujjong a boldog szerelem. Tied a testem, tied a lelkem, Te vagy az első, akit öleltem, Boldog vagyok, mert a tied vagyok..." S a férfi szólt: "A másik elhagyott." És szólt a nő: "Piros az ajkam És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe, És végigfut az üdvök üdve rajtam, Mikor így tartasz forrón átölelve. Szemem sötétebb, mint az égbolt, Mikor a fergeteg zavarja... Oh, mondd, a másik szintén szép volt? Fehér a válla? Gömbölyű a karja? Tudott-e súgni-búgni szintén, Tudott-e édes csókot adni, Meghalni karjaidba, mint én És új gyönyörre föltámadni? És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?" S a férfi szólt: "A másik csúnya volt." És szólt a nő: "És mégis nappal, éjjel Sóhajtva gondolsz vissza rája, Amellyel az enyém nem ér fel, Mi volt a titka, a varázsa, bája? Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?" S a férfi szólt: "A másikat szerettem!"