Betört az érzés és raboddá lettem, 
így más dolgom mi lehet? 
Várom szíved hangját, vágyad percét, 
hogy hívatsz engem, hang szól hozzám. 
Nincsen célom, míg csak te nem adsz. 
A végtelen időt sem szidom, 
csak folyton az órát lesem érted, 
S felejtem a keserű perceket, 
mit távozásod ébresztett bennem. 
Merre vagy és merre jársz, és miért pont ott? 
Nem gondolkodom csak elfogadom. 
Sóhajt szívem ha arra gondolok, 
hogy akikkel vagy mily boldogok. 
Bolond szívem rólad rosszat semmit nem hisz el, 
hiába teszel ezt vagy azt szívem csak szeret. 
Szolgád vagyok szolgád lennék 
a hűség a jelszó ha lelkem szól. 
Rabod vagyok és vágyam tőled hangos. 
Fájdalom nincs bennem, 
hisz az érzést nem te kérted, 
csak ébresztetted bennem. 
Így számomra az jó, 
ha te boldogan kelsz és fekszel. 
Legfeljebb sóhajt rabszolga szívem, 
hogy más milyen boldog lehet melletted. 
Kérlek ha mégsem így lenne, hívass engem 
és szívem a te boldogságod kertje lesz.

A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a bensődben.

A szerelem az, amikor úgy érzed, sokkal jobb emberré tett, mint amilyen magadtól valaha is lehettél volna.

A szerelem az, amikor értelmetlennek és idegennek tűnik mindaz, ahol vagy, egyszerűen azért, mert Ő nincs ott.

A szerelem az, amikor hirtelen megérzed: Ő most valahol messze szomorú, talán baj is érte, és amiért nem lehetsz mellette, csak járkálsz fel-alá tehetetlenül a szobádban.

A szerelem az, amikor sokáig ronda szürke árnyalatúnak tűnik az összes tárgy a környezetedben, és aztán elég egy pár szavas üzenet, hogy hirtelen megjelenjen egy manó, a kezében varázsecsettel, és a munkássága nyomán egyszerre minden visszanyerje az eredeti színét.