Életünk során nem csak azok a dolgok befolyásolnak bennünket, amelyek megtörténnek velünk, hanem azok is, sőt, talán azok jobban, amelyek nem történnek meg velünk. Addig szép az élet, amíg nem ismered, Míg vállad nem hord terhet. Míg az arcodon örök mosolyt fakaszt, Míg nem érzel mást csak ifjú tavaszt. A múltba nézni mindig fáj, Valamit mindig tehetünk, De az emlék tovaszáll, és Könnyes lesz a szemünk. Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, Nem elég akarni, érte tenni kell. Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó - talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk. Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll. Senki sem mondhatja meg, kit szeressek, kit ne szeressek, még én sem utasíthatom magamat, mert ez jóval magasabb szinten dől el, mint ahova akaratunk fölér - ez a lelkünknek olyan helyén dől el, olyan magas, a földi élet légkörén túli szférájában, ahol már sem a társadalom, sem a szokások, az elvárások, a félelmek, az érdekek, de még a lelkiismeret sem szólhat bele semmibe. A lélek itt már szabadon szárnyal, azzal és oda, akivel és ahová akar. Úgy hívják: szabadság. Nincs benne kell és muszáj és az enyém és a tiéd. Nincs benne színjáték. Nincs hazugság. Nincs idő sem - mert ahogy egy életet leélhetek valakivel és nem szeretem - s egyetlenegyszer találkozok valakivel és szeretem. Az igazi szeretet feldúlhatja a világ rendjét...